Rólunk


 
A polgárok, civil szervezetek és pártok azon csoportjához szeretnénk szólni, akik a demokratikus ellenzéki erők korrekt együttműködésében, és az emberek összefogásában látják az ország, a megye, és a saját településük felemelkedésének lehetőségét.
 
Mi, és reményeink szerint az előbbi csoportok tagjai is egyetértenek abban, hogy demokratikus jogállamban, a társadalmi szolidaritásra épülő, haladó és európai Magyarországon szeretnének élni, ahonnan barátaink, gyermekeink, unokáink nem elmenekülnek, hanem boldogan élnek, és családalapítással növelik nemzetünk sajnálatosan apadó létszámát.
 
Mi pontosan ezért a Normális Magyarországért Egyesület, és a "Kéz a kézben" Székesfehérvárért Társaság tagjai, vagy önkéntesei, aktivistái és szimpatizánsai vagyunk. Mi mindannyian a szervezeti keretek között is megvalósított együttműködés, és a normálisabb Magyarország megteremtése érdekében szervezett összefogás erősítésében látjuk a megoldást.
 
Azt gondoljuk, hogy az állampolgárok összefogása egy új korszak kezdete lehet, és az árokásás befejezését is jelenti. Meggyőződésünk, hogy kirekesztéssel nem lehet együttműködést sem hírdetni, sem megvalósítani. Tehát magunk közé várjuk mindazokat, akik az együttműködés alapelveivel egyetértve egy új korszak elindításában érdekeltek, legyenek akár jobb-, vagy baloldaliak, nők, vagy férfiak, keresztények, vagy ateisták.
 
Természetesen a megújuláshoz mindig új arcok is kellenek. Minden tiszteletünk ellenére - nekünk, a helyi és az országos összefogás és együttműködés szorgalmazóinak, aktivistáinak - az a véleményünk, hogy bizonyos személyeknek - megköszönve a demokráciáért tett eddigi erőfeszítéseiket  - háttérben kell maradnia, mert normálisabb Magyarország csak az elmúlt évek hibáinak meg nem ismétlésével építhető fel.
 

Együtt egymásért, egy normális országért!

Weboldalam a legszélesebb összefogás, együttműködés helyi, megyei, és esetenként országos kereteit hivatott segíteni. Remélem, egyre többen leszünk, és egyre szervezettebbek. Ezért mindenkit arra kérek, üzenjen, ha önkéntes, és aktív tag tud lenni!

 Klikk ide!