Fehérvár legyen Európa kulturális fővárosa 2023-ban!

2017.06.01 13:39

2023-ban ismét egy magyar város lehet Európa Kulturális Fővárosa. Az Európa Kulturális Fővárosa programot azért indította el az Európai Unió, hogy a címet elnyerő városok Európa-szerte ismertté tehessék kulturális-történelmi értékeiket és megújíthassák kulturális életüket. A kitüntető címet pályázat útján lehet elnyerni, a nyertes város egy évig jogosult a viselésére. A pályázaton induló magyarországi városok közül az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy független, az Európai Unió által kijelölt szakértői testület közreműködésével választja ki azt a települést, amely 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz.



Nekem személy szerint is meggyőződésem, hogy Székesfehérvár történelmi öröksége, kulturális és gazdasági ereje méltóvá teszi városunkat erre a rangos címre. A címmel járó előnyök, az élénkülő nemzetközi figyelem, a tovább gazdagodó helyi kulturális élet egyaránt fontos szempont a pályázat benyújtásához. A pályázat keretében számos beruházást meg kell valósítanunk, de: ezek között vannak olyanok, amelyeket egyébként is tervezünk. Természetesen lesznek ezen felül olyan vállalások, amelyek célzottan a 2023-ban megvalósuló programokat szolgálják majd. 

A döntés megszületéséig tehát hosszú út és sok munka vezet. Ehhez csak akkor érdemes hozzáfognunk, ha a fehérváriak közössége egyetért a pályázaton való indulással, és a saját területén mindenki segíti a várost képviselő önkormányzatot a folyamatban. Székesfehérvár polgárai dönthetnek arról, hogy városunk pályázzon e a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa címre.

Magam, azt gondolom, hogy történelmi városunk rendelkezik akkora kulturális erővel is, hogy - amennyiben a pályázat beadásától a felkészülésen és kivitelezésen át az elszámolásig minden a polgárok számára átláthatóan és a közgyűlés által kontroll alatt tartottan működik - méltán pályázzon erre a címre, mert ezáltal nem csak Székesfehérvár, de Magyarország is Európa része marad, sőt más nemzetek és kultúrák által elismert része!

Az Együtt székesfehérvári és Fejér megyei szervezete a fenti feltételek megvalósulása mellett támogatja a pályázat beadását, és minden városunk fejlődéséért tenni kész lakótársunkat arra biztatunk, hogy szintén támogassa, és vegyen részt a kontroll gyakorlásában is!

 

Támogató szavazatát elküldheti ezen az oldalon is, a baloldalon lévő szavazás kiválasztásával!

Kérjük, hogy szavazatával a város honlapján is támogassa a pályázat beadását!

Az alábbi linkre kattintva jut el a szavazáshoz!

Szavazok!