Ellenzéki Kerekasztal és előválasztás!
A 2022-es választás már itt van
Gondolataim a NER lebontásának lehetőségéről
“Az biztos, hogy már most foglalkozni kell azzal, kikből és hogyan álljanak fel azok a most ellenzékben lévő politikai erők, amelyek 2022-ben meg akarnak mérkőzni a Fidesszel. Ha idén nem indulnak be ezek a folyamatok, és 2021. nyaráig nem zárulnak le, akkor radikálisan lecsökken annak esélye, hogy a 2022-es választáson a jelenlegi ellenzéki pártok alakíthassanak koalíciós kormányt.”
A NORMA javaslata az előválasztás megszervezésére.
A jelenlegi helyzet
A NER kiépítése már az első Orbán kormány (1998-2002.) időszakában elkezdődött. Azonban ez olyan ügyesen zajlott, hogy sem a jobboldali, sem a baloldali értelmiség nem vette észre. Pedig már akkor is azok a civil szervezetek nyertek pályázaton, akikről a helyi Fidesz közeli potentátok azt jelezték vissza, hogy „támogatható”. A 2002-es választásra történő készülődés és a kampány időszaka pedig már egyértelműen bizonyította, hogy Orbán Viktor bármikor kész kisajátítani nemzeti jelképeket, kifejezéseket, kitagadni egyes csoportokat a nemzetből vagy éppen a polgár kifejezéssel jelölt közösségből, ha a hatalma megtartása ezt indokolja. Gondoljunk csak a kokárda esetére.
A 2002-es és 2006-os választási vereség a Fideszt padlóra küldte, de szinte órák alatt felállt, és kitalálta a lehetséges győzelem biztosítékát jelentő megoldásokat. Elég, ha csak a „Polgári Körök” sikerére gondolunk. Ellenzékben pedig durva és jogsértő eszközöket (kordonbontás, állandó tüntetés a Kossuth téren) alkalmazott, és még arra is volt energiája, hogy minden, a hatalma majdani kiterjesztése és megtartása érdekében szükséges törvénymódosítást előkészítsen. A 2010-es „Fülkeforradalmuk” után– a szokásjogot és hatályos törvényt kijátszva – egyéni képviselői indítvánnyal szinte hetek alatt bebetonozták magukat a hatalomba. A gazdasági klientúra kiépítésével a gazdasági hatalomba is bebetonozták magukat, aminek jelentős hatása lesz egy valamikor bekövetkező kormányváltáskor.
Természetesen a 2010-es kétharmados diadalmenethez kellett az előző két ciklus hatalmi elitjének a mai NER lovagokhoz hasonló viselkedése, még ha a korrupció nem is volt a maihoz mérhető mértékű, és állami szinten irányított. Az MSZP azonban már akkor sem volt egy progresszív erő. Medgyessy Péter nem volt elég karakán, hogy megvédje magát a saját tanácsadójának (Gyurcsány Ferenc) közreműködésével indított belső, és az SZDSZ fő okosainak külső támadásától, és már 2004. nyarán lemondott. Utóda, aki ugyan jó szónok, és szavakban a demokrácia híve, olyan kormányzati hibákat vétett, amit a nem feltétlen hívei soha nem bocsátanak meg neki. Például a 2004. december 5.-i népszavazás, 2006. nyarának és őszének eseményei. Ezeknek a súlyos hibáknak a következményeit ráadásul nagyon rosszul kezelték. Ehhez járult még Gyurcsány és más MSZP-s politikusok rendszerváltáskori gyors, törvényesnek aligha nevezhető vagyonosodása. Ők és utódaik, akik tőlük tanulták a politizálás helytelen fortélyait, ma is jelen vannak, sőt nem csupán a DK és MSZP, hanem a magukat új pártoknak nevezők között is.
Többek között ezért is egyet kell értenem Pálinkás József megállapításával, amely szerint:
„A magyar parlamentben nem jól látható arcélű politikusok ülnek, hanem az adott párt által kiválasztottak, akik az adott körzetben többnyire nem saját politikai teljesítményük alapján nyertek.”
A pártok hagyományos – egydimenziós – ideológiai alapon való felosztása nem érvényes a mai viszonyok között. A FIDESZ mint jobboldalinak elfogadott párt szélsőbalról, a Munkáspárt mögül előzi az MSZP-t. Azt az MSZP-t, amely csupán az szlogenek szintjén baloldali, hisz épp úgy baloldali liberális, mint a DK. Nagy kérdés, hogy a Momentum vajon akar-e, és képes lesz-e konzervatív liberális irányba is nyitni. A baloldaliság leginkább a tömegbázis nélküli Párbeszéd esetében lelhető fel, de igazán baloldali szociáldemokrata párt nem létezik. Az alakulásakor szélső jobboldali Jobbik – amely mindig az marad, mint amikor alakult – a néppártosodás Jakab által irányított mostani fázisában szavakban baloldali. Azonban a Jobbik soha nem lesz baloldali, csupán a baloldali szavazókra hajt a jelenlegi helyzetében. Az LMP arc nélküli „zöld” párt, amely szerintem már az alakulásakor is csupán egy protest párt volt. Mára beigazolódott, amit a megjelenésekor is elmondtam:
„Nem Lehet Más a Politika!”
Így áll az ellenzék most, amikor már régen alternatívát kéne adni valakinek a választók számára. Abban az illúzióban ringatják magukat, hogy a budapesti „összefogás” megismételhető. De elfelejtik, hogy a vidék nem Budapest. Nem veszik tudomásul, hogy minden felmérés szerint összességében nincs akkora támogatottságuk, mint a hatalmon lévőknek. Nem számolnak azzal, hogy a választók egyharmada nem tud, vagy nem akar pártot választani a mostani kínálatból.
Nincs olyan meghatározó személy, aki valóban államférfiként vagy államnőként húzná ki a bajból az országot! A választók körében olyan embereket kiáltanak ki a jelenlegi ellenzéki pártok lehetséges közös miniszterelnök jelöltjének, akinek sem szakmailag, sem emberileg nincs esélye erre. Karácsony Gergely főpolgármester miért állna bele egy ismeretlen ismerős küzdelembe? Gyurcsány Ferenc (vagy Dobrev Klára) minden DK-s hívő álma, de nem hiszik el még mindig, hogy az elutasítottsága nagyobb, mint a támogatottsága. Márki Zay Péter neve is mindig felmerül. Azonban ö és a mozgalma elkövette azt a hibát, hogy nem mert 18-ban élére állni egy pártok feletti mozgalomnak, és a pártok mutyijának részese lett.
Tehát, valóban hiányzik egy józan középpárt. Egy nemzeti liberális és konzervatív párt, amely a balközéptől a jobbközépig meg tudja szólítani a szavazókat. Mert bár a Normális Magyarországért Egyesület és mozgalma nagyon heterogén összetételű, és a NER ellenesség a közös összetartó erő, magam szintén azt gondolom, hogy a Fidesz csupán egy határozott, jól szervezett, jövőbe mutató szolidáris demokrácia programmal rendelkező liberális-konzervatív pártszövetség vezetésével váltható le demokratikus úton.
Miért kell kormányváltás
Az ország biztonságának és fejlődésének, sőt a határon túli magyarok sorsának is záloga az Európai Unióban való tagságunk. A kormány populista szólamai, ellenségkép-gyártása, Brüsszel támadása, és a folyamatos migránsozás, sorosozás csupán az orbáni politikai játszmák része. Ezzel tartja meg szavazóbázisát, miközben közpénzen hizlalja klientúráját, építi ki gazdasági hatalmát. Azt is tudnunk kell azonban, hogy ebbe a körbe az Unió egyes tagországai monopolhelyzetben lévő leányvállalatai is beletartoznak. Az Unió soha sem fog a magyar ellenzék és a magyar társadalom helyett kormányt váltani! Nem dolga és nem érdeke. Ezt nekünk kell megoldani. Mégpedig demokratikus úton, választáson.
Tény, hogy az egyéni választókerületekben, az egyfordulós rendszerben egy jelöltnek kell a jelenlegi rezsim jelöltjével szemben állnia a legjobb és leghitelesebb, –mindegyik ellenzéki párt, és az ezeket támogató civil szervezetek által támogatott jelöltként. Valóban erre kényszerít bennünket a választási rendszer, és ezt már nem csak politológusok mondják, hanem a pártok egyes vezetői is. Azonban még mindig nem tettek semmit annak érdekében, hogy ne a 2014-es, vagy 2018-as alkudozást követő pofonba szaladjanak ismét!
A fő cél nem egyszerűen a „rezsim” leváltása (egy másik, ki tudja mire), hanem egy normális Magyarország létrehozása.
Véleményem szerint az ideológiai különbségek nem iktathatók ki a pártok versengéséből, de főleg Magyarország jövőjének meghatározásából. Magam a plurális, szolidáris demokráciában és koalíciós kormányzásban hiszek. És ha már polgári demokrácia, azaz piacgazdaság, akkor szociális (szolidáris) piacgazdaságot szeretnék, konzervatív liberális és zöld gazdaságpolitikával, keresztény szociális társadalompolitikával. Olyat, amellyel Konrád Adenauer és Ludwig Erhard emelkedő pályára állították a háború utáni Németországot.
Sokak szerint ma már nincs jelentősége a pártok ideológiai különbségeinek, mert csupán a jók és a rosszak, becsületesek és korruptak vannak. Azonban felmerül a kérdés, kik mondják meg, kik a jók, és kik a rosszak? A kipróbált becsületeseket és a korruptakat talán könnyebb megkülönböztetni. Magasabb célok, mint például a normális Magyarország megvalósítása ideológia, azaz átfogó politikai vízió nélküli lehetetlen. Vízió nélkül az egyes konkrét politikai cselekedetek értelmezhetetlenné válnak. Hogyan lehetne például eldönteni, hogy milyen adórendszer, vagy bérlakás rendszer a kívánatos? Annak érdekében, hogy megítéljük, hogy milyen adórendszert szeretnénk, vagy akarunk-e bérlakás építési programot, el kell tudnunk dönteni azt is, hogy a társadalmi egyenlőséget vagy a gazdasági hatékonyságot tartjuk-e a fontosabbnak. Ezek a kérdések nem dönthetők el általánosabb eszmék, vagyis ideológia nélkül. A politikai vízió segítségével az egyes politikai kérdéseket egy átfogó célrendszer részeként értelmezhetjük.
Mi a teendő?
A magyar társadalom nagy részének elege van társadalom kettészakításából, a folyamatos harcból, a „kuruckodásból”. Természetesen, mindig az erősebb tehet gesztusokat, de mindegyik oldalnak abba kell hagynia a háborúzást, és a lényegre koncentrálni. A kormány kormányozzon végre, az ellenzéki pártok pedig állítsanak fel alternatívát!
Minden ellenkező állítással ellentétben úgy gondolom, hogy a 2022-es választást már most el kell kezdeni megszervezni. Közösen – nem csak 5-6 pártnak – meg kell találnunk azokat a hiteles, becsületes és tisztességes embereket, aki a NER jelöltjeivel szemben, az egyéni körzetekben egyetlen ellenzéki jelöltként sikeresen szerepelhetnek a választáson.
A plurális demokrácia híveként azt gondolom, hogy a lehető legtöbb frakció megalakításának lehetőségét biztosító stratégiát kell alkalmazni. Azért is, hogy a vélt nagyobb támogatottsága ürügyén senki se sajátíthassa ki a hatalmat. Mindebből következik, hogy a remélt siker esetén koalíciós kormányt kell alakítani. A legalkalmasabb jelölteket nem a pártok sötét szobáiban zajló – leginkább a pénzek és posztok elosztásáról szóló – alkudozások során lehet kiválasztani. Egy, az ellenzéki pártok és civil szervezetek által szervezett előválasztás során sok új, tehetséges és igaz ember kerülhet látótérbe!
Előválasztást kell szervezni minden választókerületben.
Meggyőződésem, hogy csupán a mind a 106 körzetben tartott előválasztásnak van értelme! Az előválasztásnak ugyanis az a legfontosabb szerepe, hogy ne csupán a pártok (főleg ne csak 2-3 párt) elitjének alkudozása döntse el, hogy mi legyen az alternatíva.
A magyar politikai palettán sok kispárt, és civil politikai mozgalom van jelen. Az ő támogatottságukat, érdekérvényesítő képességüket sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert minden egyes szavazat számít. A közel egyharmadnyi pártot választani nem tudó, vagy nem akaró választópolgár szavazatára és a Fideszből kiábrándultak – akik a jelenlegi kínálatra biztos nem szavaznak – szavazatára is nagy szükség van egy normális Magyarország megteremtéséhez. Éppen ezért az előválasztáson minden egyes szervezet jelölhetne egyéni képviselő jelöltet, állíthatna listát, és jelölhetne miniszterelnök jelöltet, az előválasztás szabályai szerint, és nem a választási törvény alapján.
Aki azzal érvel, hogy nincs elég pénz, meg feltétel a 106 körzet mindegyikében történő előválasztásra, az igazából nem is akarja az előválasztást, csupán kampányol vele! Ha csupán a jelenlegi 6 parlamenti képviselettel bíró pártot és képviselőiket nézzük, akkor is elegendő az anyagi és személyi feltétel. Persze, ehhez nekik is le kell mondani bizonyos állami forrásokról, amit egyébként a hatalom bármikor elvehet. Az előválasztás valószínűleg megtörténik, de nem mindegy, hogyan.
Azok a leghangosabb képviselői az egy lista, egy miniszterelnök jelölt kampánynak, akik a pártok közötti alkudozással szeretnék biztosítani saját pozícióikat, mert nem bíznak saját sikerükben. Az előválasztás a „kisfalvas körzetekben” is ugyanúgy kivitelezhető, hiszen az előválasztást a választókerület központokra (ami kevesebb, mint 106) kell felépíteni. A kistelepüléseken is kampányolhat mindenki, tehát ha „torzítani fog” az eredmény, az a befektetett munka hiányára utal majd. Mint minden, ez is manipulálható, de kérdés az, hogy ez kinek az érdeke. A tapasztalatok szerint eddig a fideszesek nem igazán befolyásolták az előválasztást. A vidéki jelenlét valóban nehéz, de ehhez az eltelt 10 évben nem csak beszélni kellett volna a vidéki szervezetépítésről, hanem tenni is érte. A választókerületi központokban mindenhol van legalább 5 pártnak (gyakran túlbecsült, de létező) szervezete, így irodák és elvileg aktivisták is! Őket egészíthetik ki a nem mindenhol jelen lévő kis pártok és civil mozgalmak, szervezetek aktivistái.
Tehát legfontosabb az Ellenzéki Kerekasztal létrehozása, és az ott történő megegyezés. A megegyezést követően az előválasztás egy-két hónapon belül levezényelhető!
Az előválasztáson ki kell választani a 106 egyéni jelöltet. Ezzel szinte mindenki egyetért. Fel kell mérni a pártok és az őket támogató civil mozgalmak listáinak támogatottságát. Ezt sem nagyon támadják. A támogatottság mért eredményét a Párbeszéd, és talán mások is csupán az egyetlen közös lista sorrendjének meghatározására használnák. A NORMA ettől eltérő javaslatát ezért is nem reklámozzák. Nagyobb az eltérés és az ellenszenv bizonyos erők részéről abban, hogy szerintünk az előválasztáson nem kell győztest hirdetni a közös miniszterelnök személyéről, csupán mérni kell, hogy ki, melyik jelölő szervezet miniszterelnök jelöltje a legtámogatottabb, illetve legelutasítottabb.
Az eredmények birtokában az Ellenzéki Kerekasztal azon szervezetei, amelyek a 106 egyéni jelölt közül rendelkeznek jelölttel, felkészülhetnek a koalíciós kormányzásra! Egyeztetést folytathatnak arról, hogy hány közös listát (egy, kettő, három) érdemes állítani, valamint melyik listának ki legyen a miniszterelnök jelöltje. Természetesen a koalíciós kormányzásra készülve, és a szavazatmaximalizálás miatt is az lenne az optimális, ha akár egy, kettő, vagy három közös listán indulnak a közös jelöltek, a miniszterelnök jelölt személye ugyanaz!
Annak alapján, amit jelenleg a közvélemény ismer bizonyos pártok eddigi megszólalásaiból, elképzelhető egy, kettő, sőt három közös lista is.
Magam úgy vélem, hogy a három közös lista simán nyerő lehet, amennyiben a pártok valóban a NER helyére egy normális rendszert akarnak, és nem csupán az egyébként is bármikor elvehető állami támogatás hajtja őket a jelöltállításban! Szerintem az előválasztást követő időszak elég időt biztosítana arra, hogy értelmesen elmagyarázzák a választóknak, hogyan is működik a „közös” lista, ha három van belőle.
Csak a példa kedvéért, mert valóban az Ellenzéki Kerekasztal kompetenciájának gondolom, de lehetne egy „baloldali” (DK, MSZP, PM), egy „jobboldali” (Jobbik, LMP, esetleg egy új párt) és egy „centrum" (konzervatív liberális Momentum, függetlenek, estleg egy új párt) közös lista!
A koalíciós kormányzásra készülni kell, viszont tudni kell azt is, hogy a koalíciós kormány csupán a választások után, a kormányalakítási megbízás alkalmával jön létre.
"Fentebb már elmondtam a véleményem a mai pártviszonyokról, ezért csupán annyit tennék még hozzá, hogy el kellene jönnie végre annak az időnek, amikor vitapartnerként kezelve komolyan vennénk egymást, és nem az üléspont határozná meg az álláspontot."
Buth Sándor elnök
Normális Magyarországért Egyesület
06 30 2359640