Világra szóló találmány

Nem tudni pontosan, hogy ki tette, mikor és hol, de egyszer az emberiség létezésének hajnalán fellobbant az első tűz, melyet nem a villám, vulkán vagy öngyulladás keltett, hanem maga az ember. Valószínűleg a tűzgyújtás módszere és eszköze volt az addigi legnagyobb jelentőségű találmány. Az óta megszámlálhatatlan mennyiségű zseniális találmányt és felfedezést produkált az emberi civilizáció melyek többsége nem jöhetett volna létre a tűzgyújtás tudománya nélkül. Sokan gondolkodtak azon, és vitatkoznak is egymással, hogy az emberi elme mely találmányai a leghasznosabbak, vagy melyek gyorsították fel leginkább az emberi civilizáció fejlődésének ütemét. A tűzcsiholás prioritásában általában nagyfokú konszenzus van, de igen sokan voksolnak a kerékre, gőzgépre, nyomtatásra, vagy éppen az elektromosság és a maghasadás törvényeinek felfedezésére. Nyilvánvaló hogy a fentiek és mellettük a szinte megszámlálhatatlanul sok találmány jelentőségét nem volna helyes elvitatni. Nagyon kevesen gondolnak azonban egy a tudatos tűzhasználattal minimum egyenértékű találmányra, ami azzal gyakorlatilag egyidős és éppen annyira az adaptáció és a fejlődés feltételeként értékelhető.

Képzeljük el amint valamikor réges régen eleink ott ültek az általuk gyújtott tábortűz körül a saját és tán egymás pecsenyéjét is sütögetve. Miközben melegszenek és puhítják a húst, arról beszélgetnek, hogy milyen jó a tűz védelme a ragadozókkal és a hideggel szemben. Beszélgetés közben a tűz fényénél időnként egymás arcába néznek és tárgyakat, élelmet, sőt gondolatokat is cserélnek. Aktuális nehézségekről, örömökről és valószínűleg az emberi természetből adódó problémákról is. A tűz fényénél azonban egymás tekintetét megpillantva, nem mindig szépet és jót érzékeltek. Az elbirtoklás, a megszerzés vágya, a megtévesztés és önzés, mint túlélési ösztön valamint kényszer akkoriban sem volt az emberektől idegen. Valakiben egészen biztos, de még valószínűbb tehát, hogy sokakban okkal felmerült egy nagyon fontos kérdés. A tűz megvéd ugyan a hidegtől és a ragadozóktól, de egymástól a többi ember és a saját magunk önzésétől, kapzsiságától, hitványságától mi védhet meg bennünket? Erre a kérdésre adott adekvát válaszként születhetett meg, és indulhatott el egy olyan magatartásbeli szabályrendszer megalkotása melyet jó ideje morálnak, tisztességnek, etikának vagy különböző szakmákként hivatásokként cizellálva manapság etikai kódexnek nevezünk.  Eleink, vélhetően nem azért, mert a miénktől szebb lelkük volt, hanem praktikus okból az egyéni és a közösség biztonsága érdekében nem tehettek mást, mint feltalálták a tisztességet. Egyetértésre jutottak számtalan kérdésben, hogy mi az, amit szabad, mit nem, és mit kötelező megtenni egyik embernek a másikkal adott helyzetekben. A vallásos emberektől ezt kéri számon a Jóisten, az ateistától pedig a lelkiismeret, ha csak nem pszichopata az illető. Egy olyan felfedezésről, találmányról van szó, melynek jelentőségét nem lehet eltúlozni. Ennek teljes hiányában ugyanis, az emberi civilizáció a zéró és mínusz összegű játszmák eredményeként felemésztve önmagát, életterét és a bioszférát már rég a semmibe hullott volna. Ha valaki túlzónak találná és kétségei támadnának e találmány fontosságát illetően, akkor gondoljon bele, hogy vajon milyen találmány menthette volna meg azokat az embereket, akik a két ledobott atombombának, kollektív aljas őrületeknek, világháborúknak, holokausztnak és más népirtásoknak lettek az áldozatai?

Sok méreg ellen létezik ellenméreg, és sok betegség ellen is vannak gyógyszereink, de az aljasság, a félresöpörtek, mellőzöttek nyomora vagy a kétségbe esetten munkát és megélhetést kereső tömegek, szomorú szemű éhes gyermekeik, a mindenből kiábrándult magukra hagyott idősek és hajléktalan emberek kiszolgáltatottsága ellen miféle csuda találmány védhet meg bennünket? Egyetlen egy valódi prevenció és elixír létezik ezek ellen, ami nem más, mint az értelem és a jó szándék közös és egymást kontrolláló működéséből származó ősrégi csudálatos találmány a tisztesség.

Az egyetlen jó befektetés

Sajnos a népi “bölcsességnek” nevezett állítással ellentétben a sánta kutyát könnyebb utolérni, mint a hazug és tolvaj embereket. Manapság csalni, lopni, hazudni, tömegeket félrevezetni sokak szemében a legjobb befektetésnek számít.

Amiben bízhatunk, hogy a hazugokra, tolvajokra előbb utóbb rászakad az igazság. A problémát csupán az jelenti, hogy ha a társadalmi többség az említettek leleplezése, számonkérése helyett a szerencsétlen sánta kutyák kergetésével van elfoglalva. Ennek a társadalmi magatartásnak a következménye, ahogy ezt máris kénytelenek vagyunk érzékelni, hogy előbb szakad ránk a kegyetlen társadalmi valóság és legfeljebb majd csak ez után súlyt le az igazságszolgáltatás a felelősökre. A társadalmak kiskorúságát jelenti annak a felismerésnek a hiánya, hogy egy tisztességtelen világban senki nincs biztonságban. Van bepótolni valója ez ügyben mindenkinek, aki ahomo sapiens címére pályázik, vagy azt megközelíteni kívánja. A tisztességes világot, ugyanis nem elég vágyni, de akarni és tenni kell, méghozzá gondosan és szépen, csak nem olyan lassan, ahogy a csillag megy az égen. A tisztesség ugyanis nem csupán szándék, nem csak lelki szépelgés, nem önsanyargató önzetlenség, hanem állhatatos és jó kedélyű, optimista cselekvés is egyben. Nem a morálnak kultúránként és korszakonként egymástól különböző, de merev, kőbevésett képződményeiről beszélek. A morális gondolkodásról, az etikáról, a tisztesség tudományáról van szó, amely ha kell, naponta megkérdezi önmagától, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Nem kell tehát újra feltalálnunk a tisztességet, mert ezt elődeink már megtették. Önmagunkat kell feltalálnunk, hogy miként tehessünk ennek eleget. Ennek gyakorlását, a tisztességes szándéknak, gesztusoknak és tetteknek kivitelezését nem csupán a másik emberért fontos megtennünk, hanem azért is hogy legyen valami jót is visszakapnunk. Éppen ideje elhatározni, hogy újra meg újra felkutatjuk és rátalálunk erre a történelem viharaiban, vagy éppen az unalmas hétköznapokban gyakran elfeledett vagy félrelökött ősrégi, de zseniális találmányra.

Nem annyira a parlagfű, hanem inkább a többi gyom a legkárosabb társadalmunkra. A leghasznosabb közmunkát a gazság, a gazok kigyomlálását közéletünkből inkább szankcionálja, mintsem támogatja a kormány. Tegyünk rá és tegyük meg mi önként, lelkesen támogatva egymást.

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Szabad Farkas