Összefogás

2013.08.29 16:55

 Ma megszületett az ellenzéki szövetség

Az MSZP és az Együtt-PM  mai tárgyalásán megállapodás született. Ennek tartalma a következő: 2014-ben az ország minden választókerületében az ellenzék egyesíteni fogja az erőit a rezsim jelöltjeivel szemben.  

Az ország mind a 106 választókerületében a demokratikus összefogás állít jelöltet: egységes arculatban, egységes üzenettel, az összefogás üzenetével szólítjuk meg a választópolgárokat. A megállapodás szerint az MSZP 75, az Együtt-PM 31 helyen állít jelöltet. Ez a megoldás hatékonyan képes maximalizálni az ellenzéki szavazatokat. Mondhatjuk úgy is: ennek a megoldásnak köszönhetően ellenzéki szavazat nem vész el, legföljebb a másik listán hasznosul.

Ezzel a megoldással senkinek sem kell a meggyőződése ellen szavaznia. Akármelyik ellenzéki listára érkezik ugyanis a kormányváltó voks, az az ellenzéki szövetséget támogatja - azzal a választópolgár nemcsak Orbán Viktor menesztéséhez, de egy normálisabb Magyarország megteremtéséhez is hozzájárul.

Az Együtt-PM és az MSZP külön listán indul. Ellenzéki győzelem esetén az lesz a miniszterelnök, akinek a pártja több listás szavazatot szerez. (Felhívjuk a sajtó figyelmét, hogy a megállapodásnak ez a része az első híradások során több helyütt pontatlanul jelent meg.)

Mindez azt jelenti, hogy: országszerte egyetlen ellenzéki jelölt lesz, de kétféle pártszövetség és kétféle politika. Két listával és – ennek megfelelően – két listavezetővel.

Előbb a program és az összefogás, utána a személyi kérdés. A mai döntéssel a miniszterelnök-jelölt kérdését az együttműködés végére hagytuk és a döntés jogát teljes egészében a választók kezébe adtuk.

Közös történelmi felelősségünk volt, hogy a rezsim megosztó kísérletét visszaverjük. Ezt a kísérletet visszavertük. Ez a nap az ellenzéknek a nehéz kezdet vége, az Orbán-rezsim számára pedig a vég kezdete.

Együtt – PM Sajtó

Budapest, 2013. augusztus 29.