Kancigányok?
2014.10.06 10:42
Kancigányok?
Senki számára nem okozok meglepetést, ha azt állítom, hogy előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de valamennyien elhagyjuk ezt az emberinek nem mindig mondható emberi világot. Ahogy ezt egy magyar nyelvészeti tájegységben ma is mondják „mögmásulunk.” Ezt egyébként egy régebben az ország minden szegletét bejáró teherautó sofőr barátomtól hallottam, aki egy csúf betegség okán az óta mögmásult. Isten nyugosztalja, és köszönöm neki a szót, mert nagyon kifejező. Előbb, utóbb valamennyiünkből fű, fa virág, majd a végén csillagpor lesz. A lényeg, hogy az emberiességet, a tisztességet ne hagyjuk cserbe, amíg jelen vagyunk benne.
A cím apropójául, egy huszon-valahány éves történet szolgál. A kancigány kifejezést a Csepeli Hajléktalan Emberek Szállóján hallottam először ahol akkor szociális munkásként dolgoztam. A kifejezés mellbe vágott, feldühített és ugyanakkor a végletekig megdöbbentett, ugyanis egy remek IQ-val megáldott cigány felebarátomtól és kollégámtól hallottam. A mai napig nem tudok napirendre térni a kifejezés teljes egészében taszító és pejoratív tartalmának létezése fölött. A legtöbb rasszista azzal igyekszik elfedni rasszizmusát, hogy legalább egy zsidó vagy cigány barátjuk létezését bizonygatják. Ettől azonban, még bőségesen lehetnek, ostobák és vérbő rasszisták, mint ahogy sokan azok is. Van olyan zsidó barátom, aki ismeretségünk kezdetén úgy próbált az általa vélt előítéleteimmel szemben oktalanul védekezni, hogy közölte velem, hogy bár ő is zsidó, mégis meggyőződéses antiszemita. A rasszizmusnak és előítéleteknek vannak, azonban sok más irányú megnyilvánulási oldalai is.
A goy és a gádzsó kifejezéseket zsidó és cigány származású felebarátimtól hallottam először. Ha ezek a fele barátaim úgy vélik, hogy nem az emberi magatartás, hanem a származás a legfontosabb, akkor szintén intellektuális, morális hibát, sőt nem csupán hibát, hanem bűnt is követnek el. Hasonlóan, mint a magyarság vagy más náció felsőbbrendűségét hirdető idióta nacionalisták ők is épp oly mértékben ostobák. Visszatérve a szerintem szánalmasan rút kifejezésre, elég kevesen ismerik és valószínűleg sokkal kevesebben használják. Vélhetően olyan személyiségre utal, akit a többiek, nemcsak asszonyok és gyerekek, hanem férfiak is mögé és alá rendeződve megkövetnek, mert ereje, tekintélye van, de nem a tisztessége, okossága, hanem erőszakossága, gátlástalansága és a tőle való félelem miatt. Ilyen karakterisztikájú emberek mindig is bőségesen akadtak a magyar közéletben, de ilyen mértékben talán sosem hemzsegtek a gazdasági és politikai hatalomban. A kifejezés embertelen és gyalázatos, ahogy az a magatartás, melyre utalni szeretne.
Ha valaki úgy vélné, hogy mások mellett Orbán Viktorra is asszociálok, az valószínűleg nem jár messze a valóságtól, de semmiképpen sem a származás okán. A mentalitása az, amiért őt rafináltan gátlástalannak, károsnak tartok társadalmunkra nézve. Olyan embernek gondolom, aki relatíve jó rétori képességekkel megáldva, gyakran bugyuta, de hatékony szófordulatokat használva, nemzetének jelentős részével a mai napig elhiteti, hogy egy szerelme van csupán, a nemzet. A korrektség igényével megjegyezném, hogy ez más diktátorokkal is előfordult
A vélt pszichoszexuális aberrációt nem áll módomban sem bizonyítani sem cáfolni, ám ha létezne ilyesféle szerelmi partnerség, én leginkább a saját hatalmára gyanakodnék. Mit tagadjam, teszem is és ezért nevezem őt szex miniszterelnöknek.
Természetesen tévedhetek, de azt hiszem szerelmes a saját hatalmába ezért permanensen, erotomániás módon folyamatosan közösül vele, hogy az sokasodjék. Az sem helyes, ha valaki magáévá teszi mások kedvesét, de, hogy valaki mindenki másnak a hatalmát is magáévá tegye, nos, az nagyon patológiás személyiségre vall. Azt nem tudom megítélni, hogy ilyen estben létezhet-e orgazmus vagy csupán az egyre növekvő kielégíthetetlen vágy marad. Ez utóbbira tippelek.
Egy valami biztos! A beteges pénz és hatalomvágy, mint megszaladási jelenség az emberi faj fejlődésének zsákutcája, és ha elmegyünk, a falig könnyen lehet, hogy végleg rajta vesztünk.
A nagyúrra visszatérve, aki elvileg fő szolga, az első miniszterelnökké választását, meghitt családi körben könnyes szemmel és boldogan konstatáltam. Nálam néhány hónapig tartott az eufória de vannak, akik még mindig csak néznek de nem látnak. Én az óta csak csalódtam, csalódtam, de nem kicsit, hanem nagyon, nagyon, nagyon. Ha azt kívánom a miniszterelnök úrnak, hogy mielőbb boldoguljon meg, akkor csakis a legjobbra gondolok. Egy boldoggá lett ember lelke ugyanis kinyílik mások számára is és nem hogy ártana, hanem másokat is hozzá kíván segíteni a boldoguláshoz.
Bocsássuk meg vétkeit? Lehet, hogy nem tudja hatalmi szextázisában, hogy mit cselekszik? Azt mondom, bocsássunk meg neki, de ne tűrjünk csendben tovább!
Jelenleg több gondolatom nincs vele, mert szerintem ennyit sem ér a lelkem. Megéri viszont a világ! Csakis akkor azonban, „ha az ember marad, ami volt, nemes küzdő szabadlelkű diák.”
A világ máshol és nálunk sem ilyen, de higgyétek el, hogy önmagunk és mások elárulása a dolgot ennyiben hagyni. Ha valaki igényli akár bocsánatot is kérek az írás stílusáért, de a tartalmáért nem, mert egyetlen, kegyetlen állításomat sem áll módomban visszaszívni, tekintve hogy őszintén hiszem ezeket. Mi magyarok többen tudjuk, mint nem, hogy szép hazánkban rengeteg a nélkülöző gyermek, idős, és középkorú ember. Nem csak a tápláléknak, de éhét szenvedik az emberi szónak és a szépnek is.
Mi büszke magyarok vajon fölnőttek vagyunk-e, ha hagyjuk ezt? Mi az, ami miatt ez, az okos szürke, és szép, színes állományú nemzet fiai ezt el kell, hogy szenvedjék. Bármi lehet, de akárhogy is én jogos és okos büszkeségre vágyó magyarként szégyent és gyalázatot érzek össznépi morális fogyatékosságaink miatt. Magyarként kikérem magamnak, hogy a Magyar Parlament egy csürhe. Még inkább kikérem magamnak, hogy az általunk megválasztott tisztelt és kevésbé tisztelt képviselőink úgy viselkedjenek. Nem teszi elfogadhatóvá az, hogy más parlamentekben is előfordul. Szégyen és gyalázat, hogy alig tudnak néhányan a létpénz kezdeményezésről. Szinte senki nem tudja, hogy ki Philip Zimbardó, miért van itt, és miben szeretne segíteni nekünk, magyaroknak a ma élő leghíresebb szociálpszichológus. Vajon hányan halják, és főként hányan merik megérteni Böjte Csaba szavait a szeretetről, az emberiességről? Miért tartunk itt? Íme, a naturális válasz.
KÖZÖNY
61 és fél éves ifjúként muszáj megfogalmaznom egy mindenki számára érthető nagyon populáris gondolatot. A legnagyobb eredendő bűnnek nem a gonoszságot, hanem a közönyt tartom. A gonoszságot lehet kritizálni, ellene tenni, tehát akár termékenyítőleg is hathat a létezőnek vélt Homo sapiens morális tisztánlátására. A közöny azonban épp olyan, mint a világűri hőmérsékleten (-273 C fokon) föld körül keringő ember által, már több ízben is kidobott, jéggé fagyot emberi ürülék.
Éppen ezért kedves szerelmesek a szép nyári éjszakákon ne a hulló csillagokat, a felvillanó féceszt figyeljétek, hanem egymást. Egyes pszichológusok análisan fixáltnak gondolhatnak, ám én análisan teszek rá és kimondom. Az emberi közöny olyan, mint a kutyaszar. Nem érezzük a bűzét, mert, már régen megszoktuk, de attól még oltári büdös és fertőző természetesen nem jéggé fagyva. De mi van, ha kienged?
A közönyös ember és egy nagy, nagy határ cannis merga között tehát, az én nem túl szerény véleményem szerint, nincs lényegi csak mennyiségi különbség.
A közönnyel kiegészítve, egy dologban egyet értek Orbán Viktorral. Gyáva népnek nincs hazája! Az ellenségeket kereső és kreáló nációknak, pedig nincs józan eszük és becsületük a világ szemében.
Menjünk választani!
Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!
Szabad Farkas